(Az eredeti cikk 2014. január 26-án jelent meg a horgaszvidek.wordpress.com oldalon. Szerző: Dergez Péter)
Nagyon vártam az elsőt.
Hónapok óta készültem rá, de valahogy nem jött még össze.
Így hát csak vártam és készültem, és lestem az alkalmat.
Ami persze mindig úgy tűnt hogy lesz, aztán elmaradt.
Na jó, mondjuk úgy, hogy az első IGAZI hiányzott.
Egy első előtti (hívhatjuk nulladiknak) már volt a nyáron, de az még növendék volt és szinte a szájába pöccintettem, nem ő kapta el.
Most mit vigyorogsz?
Ez horgászblog, én meg a legyes csukázásról magyarázok itt neked.
Ha más jár a fejedben, akkor nem ez a te oldalad. Sipirc!
Minden adott a halhoz
Szóval augusztus óta megvan ez a szerkó, kötöttem is, meg kaptam is néhány csukás streamert, divert.
De hol a csukák nem voltak jelen, hol meg én választottam rosszul a legyet vagy a zsinórt az adott (tök ismeretlen) helyre.
Így mondhatom, hogy a dobáspróbák jók lettek, jól éreztem magam, jó helyen voltam, de egy darab csukát sem tudtam a partra húzni.
Pedig higgyétek el, próbáltam.
Az első peca idén – pszt!
Szerencsére egyik kedvenc kis helyünk magát összekapni látszik az ősszel őt ért trauma után, és megörvendeztetett az első igazi legyes, és az év első csukájával.
Január második hétvégéjén mentünk ki, hála a fürgeségemnek (meg a PHE gyorsaságának) nekem már megvolt az idei engedély cakk-pakk.
De hála az új rendeletnek, illetve drága kis hazánkban az egyedülálló bürokratikus gondolkodásnak, szegény Döme minden igyekezete ellenére sem tudta legálisan művelni a dolgot.
Meglehetősen mókás dolog, mikor a kolléga minden jármű messzi hangjára leejti peca közben a botot.
Amikor a torkolathoz értünk, volt ott még két helyi sors- és sporttárs, hasonló problémával.
Kellemes diskurzus kerekedett, bár néha kicsit feszélyezve éreztem magam, mikor rögtönzött bemutatót kellett tartanom a műlegyezésből, úgy, hogy fél éve még nekem sem volt semmi közöm hozzá.
Még jó, hogy Döme ott volt, nehogy hülyeséget beszéljek a két sporinak.
Kérték, dobjak már egyet, nem láttak még ilyet közelről, kíváncsiak, eredményes-e, meg ilyenek. Dobtam, örültek.
Az első csuka, végre!
Cirka másfél órában megbeszéltük, milyen jó itt élni, milyen rendesek a politikusaink, és mennyi előnye van az új halászati rendeletnek, majd elindultunk visszafelé.
Úgy ötven méterre megálltunk dobálni, majd az első dobás után a part mellett éreztem, amit már régen akartam.
Elkapta. Sőt még láttam is, ahogy feljön alóla a sekély partmenti vízben, és ráfog.
Futottak a sporik, Döme gyorsan fotózott párat, szákolt és vigyorgott, mert tudta, hogy neki is komoly szerepe volt ebben a történetben, ami az első legyezőbottal kezdődött, és idáig szépen alakult.
Sok kisebb jószágot fogtam a nyár végén, és ősszel különböző polibogarakkal bohóckodva, de ez volt az első foggal is rendelkező halacska a légy horgán.
Persze megköszöntem a víznek és visszaengedtem.
A DP christmas streamer (ne keressetek rá, én unatkoztam össze karácsonykor) jónak bizonyult, majd félóra múlva ott is hagytam a mederben valami kirángathatatlan dologba akadva.
De itt a hiteles másolata.
Visszafelé még egy jó pár kilométer séta várt ránk az autóig, a nap is lement.
Közben sokat tudtunk beszélgetni családról, pecáról, munkáról, de az agyam egy része még mindig ott járt az első legyes csuka körül.
Fontos állomása volt egy remélhetőleg igen hosszú és eredményes útnak.
Az első mindig nyomot hagy.
Köszönet Peti Balázsnak a jobb képekért!
