(Az eredeti cikk 2013. április 28-án jelent meg a korábbi blogomon.)
A hétvégi program csatorna peca volt a Bükkösdi-vízen. Végre elindultunk Péter (DP) barátommal a tavalyi nagy álmunkat megvalósítani.
A 2012-es év szárazsága nem nagyon kedvezett a környező patakok vízszintjének.
Néhol teljesen kiszáradtak vagy csak bokáig érő víz volt a mederben, viszont a növényzet az égig ért.
A csatorna peca szépségei
Aki egyszer kipróbálja, egy életre beleszeret a csatorna pecába. Keskeny vízfolyások, patakok, általában nem túl sima part.
Tehát ez nem a kiülős, kilószám az etetőanyagot csúzlizós műfaj. Ez bizony kőkemény, mászás, egyensúlyozás, kapaszkodás, ügyeskedés.
Na és persze túra, ha nem két méteren akarod tesztelni a halakat. Elég egy bot hozzá, meg a két lábad.
Hajnali indulás és sikeres horgászat
De végre ma hajnalban nekivágtunk a Bükkösdi-víz felső szakaszát bejárni, és persze abban reménykedtünk, hogy fogunk egy-két domolykót is.
Ez nem is volt hiábavaló, mert a mai napra szánt cirka ötórás pergetés alatt várakozáson felül fogtuk a domolykókat: három-három példányt.
Plusz nekem fárasztás közben három le is akadt, és Petinek is volt jó pár rávágása.
Nehéz terepviszonyok és kihívások
Ellenben a terepviszonyok nem voltak egyszerűek. Néhol szinte függőleges partfalak vagy derékig érő gaz fogadott minket.
Persze, ezeken a fifikás részeken voltak a legjobb helyek. De leküzdöttünk minden akadályt.
Igaz, kisebb zajjal járt a lejutás a kiszemelt helyre, így várni kellett öt-tíz percet, hogy a halak visszatérjenek a helyükre.
Néha csak figyeltem a csalit, ahogy úszik szépen lefelé a sodrással, és a napsütötte vízfelszínen előbukkannak az árnyak.
Néha hatalmas (25-30 centis) domolykók bújtak elő, megcsodálták a csalit, néha adtak neki egy puszit, majd továbbálltak.
A tiszta vízben bámulatos volt, ahogy előbukkantak ezek a hatalmas példányok, de persze rutinos, öreg halakhoz híven nem lehetett őket becsapni.
