(Az eredeti cikk 2014. május 13-án jelent meg a horgaszvidek.wordpress.com oldalon.)
Van az úgy, hogy néha az ember szeretné megpróbálni, mit is tud valójában.
Szerintem a horgászok nagy többsége is így van vele, hogy legalább egyszer életükben elindulnak valami horgászversenyen.
Kalacsi Jani most egy olyan versenyt hozott össze, ami kifejezetten érdekesnek ígérkezett.
Irány haza
Mivel Palóc föld szülötte vagyok,mindig izgalommal teli megyek haza.
Nem csak azért, mert rég jártam otthon, és szüleimet, nagyszüleimet régen láttam, hanem ott van a szívemnek oly kedves kis folyó, az Ipoly is.
Csütörtök munka után autóba pattantam, és elindultam szüleimhez.
Nem igazán szeretek egyedül utazni, de sajnos párom dolgozott, így egyedül voltam kénytelen menni.
Átverekedve magam Budapest forgalmán, már otthon is voltam.
Édesanyám, ahogy mindig, amikor hazautazunk, már is nekem szegezte a kérdést: „Nem vagy éhes?”
Persze, ez így van rendjén, mindig is a „pici” gyermeke maradok, és az is oké, hogy ahányszor hazalátogatok, mindig soványnak látnak. 😛
Gyorsan eltelt a csütörtök.
A hazaút alatt azon agyaltam, hogy az Ipoly melyik szakaszára menjek pecázni, de csak péntek kora reggel érett meg bennem a döntés.
Legyezés az Ipolynál
Már az odavezető út is élvezetes volt.
Ahogy letértem a főútról, és rátértem a homokos, hepe-hupás földútra, a táj szinte varázsütésre megváltozott előttem.
Gyurgyalagok sorakoztak a bokrokon, búbos bankák szaladtak előttem kétségbeesve az úton, gémek, gólyák, őzek az ártéri mocsárban.
Egyszóval tökéletes volt minden.
Leraktam a kocsit egy tisztáson.
Felvettem a gumicsizmát, és irány a víz.
Sajnos még mindig igen alacsony a vízállás, de legalább lehetett gázolni.
A mellény zsebei tele voltak apró műcsalikkal, és persze legyekkel.
Balázst faggattam, mielőtt eljöttem Pécsről, hogy mivel tudnék balint fogni, mert a fejembe vettem, hogy márpedig én balinozni fogok az Ipolyban.
Főként legyezésé volt a főszerep.
De Bazsi felvilágosított, hogy nehéz kenyér a folyóvízi balinozás. És valóban.
Dobálok, dobálok, dobálok, és semmi. Előkerül a pergető bot is, de semmi.
Szinte az összes wobbleremet megpróbáltam, de semmi.
Aztán újra a a legyező botot vettem elő.
Felraktam egy streamert, amit még a Balázzsal való fejtágító alapján kötöttem.
Csali a vízben, hagyom, hadd vigye a sodrás egy kicsit lejjeb, és elkezdtem behúzni.
Szerintem kettőt sem húztam, és egy akkora ütésem volt, hogy majdnem kiesett a bot a kezemből.
Bevágás, és valami hihetetlen erővel elkezdett húzni.
Egy 5-ös pálcával igen élvezetes ezeknek a halaknak a fárasztása, de végül én nyertem.
Hihetetlen élmény legyezve fogni balint!
Viszont bekövetkezett az, amitől mindig is tartottam.
Harc a balinokkal
Megtépett egy torpedó.
A túlparton velem szemben a víz fölé lógott egy kis bokor.
Ahogy valami a vízbe hullott róla, egy hatalmas balin szépen feljött érte, és elmerült vele.
Már a sokadik vízfelszíni csipegetését néztem, amikor rápróbáltam.
Még télen kaptam Balázstól egy fehér muddlert.
Fel is kötöttem gyorsan, és célba vettem a bokrot.
Első dobásra sikerült úgy bedobnom a legyet, hogy fel is jött érte a balin, de valami hatalmas példány volt.
Nem sokat küzdöttünk egymással, mert ő volt az erősebb.
Kinézett a vízből, megnézte ki az, aki vele szórakozik, és csatt.
Előkét szakítva, legyet bezsebelve távozott. Kár volt a légyért, de ez van.
Mindig van erősebb hal a horgunk végén.
Sajnos csak délelőttöket tudtam lent tölteni a vízparton, de az ott töltött pár óra is hihetetlen élményeket adott. Két nap nyolc balin.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy így fog elsülni az első legyes balinozásom!
Felkészülés a versenyre
Szombat délután már a versenyre hangolva látogattam el a Robinson-szigetekre Szécsénybe.
Próbáltam a versenyre megkeresni azt a csalit, vagy technikát, ami esetleg eredményes lehet.
Sajnos ez nem jött össze.
Mindösszesen 4 db apróságot sikerült fognom, egy pár darab vörösszárnyú kíséretében.
Nem volt túl biztató a versenyre nézve, ráadásul cudar időt jósoltak vasárnapra.
A verseny napja
És eljött a vasárnap és a Ludányhalásziban megrendezett első sügérfogó pergető verseny.
Aki már sügerezett valaha, az tudja, hogy nagyon jó peca tud kerekedni a sügerezésből.
Hát nem így vasárnap.
A verseny megnyitóján elkezdett ömleni az eső.
Igaz, a verseny kezdésére elállt, de nem voltak ideálisak a körülmények.
Hidegfront, hatalmasat esett a légnyomás, és az idő is igen borongós volt.
Na, de mi (a több mint 80 versenyző) azért küzdöttünk.
De csak nem jött össze a fogás.
Jobbnál-jobb helyek voltak, ahol halat remélt az ember, de nem.
Egy ilyen jónak tűnő helyre igyekeztem épp.
Egy rozoga stégre próbáltam halkan bejutni, de zajos érkezés lett belőle.
Sikerült egy akkorát takarnom a nyálkás, vizes fán, hogy a környékből az összes halat elzavartam.
De nem ez lett volna a legnagyobb baj.
Az egyik pálcámat sikeresen eltörtem esés közben, ráadásul sikerült olyan szerencsétlenül esnem, hogy a felállított ásványvizes üveggel tompítottam az esést, így a palack beleállt a bordáimba.
Szerencsére csak zúzódtak, és nem törtek.
Az öt órát sikerült végig szenvednem egy árva hal nélkül.
Mint kiderült, az UL pergetés új dimenziója volt a nyerő, a legeslegvékonyabb zsinór, ami létezik.
14-16-18-as keszegező horog, egy szál műszúnyoglárva feltűzve a horogra.
Mindez drop-shot módszer alkalmazásával.
Én kitartottam a pergetésnél, így az 1″-os, és 2″-os csaliknál kisebbet nem is használtam.
De a jókedvünket nem szegte sem a rossz idő, sem az eső.
Lazi barátom épp a stégeknél talált drop-shot pálcát tesztelgeti. 😉
Ilyen, és ehhez hasonló módszerekkel horgásztak a versenyen. 😛
Az öt óra alatt a 35 hektáros bányatavat sikeresen körbejárva megúsztam egy sügér nélkül.
Eléggé melós peca volt, fogott hal nélkül.
Viszont a társaság kárpótolt mindenért.
Ráadásul Móri Pistinek köszönhetően a törött botom is „megjavult”.