(A cikk 2014. május 19-én jelent meg a horgaszvidek.wordpress.com oldalon.)
A múlt hétvégi nógrádi peca után most Baranyában próbáltam szerencsét, a Kovácsszénája-tónál.
Viszont a három napig tartó folyamatos esőzés kicsit keresztbe húzta a számításomat.
A patakok folyócskákká duzzadtak.
DP le is ment a Karasicára, de csak nézelődni. Itt tudjátok megnézni a fotóit.
Így keresnem kellett egy másik alternatívát. Így jött a „B” terv, Kovácsszénája.
Klassz a tó, az elhelyezkedése, a környezete. Egyszóval csodaszép.
A Kovácsszénája-tó
A Kovácsszénája-tó egy festői szépségű vízfelület a Mecsek lábánál, a Baranyai-dombság egyik legszebb részén.
A tó mesterséges eredetű, egykor bányatóként szolgált, de ma már a környék egyik legkedveltebb pihenőhelye.
Tiszta vize és a környező erdők nyugalmat árasztanak, így kiváló hely a természetkedvelők és a horgászok számára.
A tó partján sétálóutak és pihenőhelyek találhatók, ahol a látogatók élvezhetik a csendet és a friss levegőt.
A környék gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, ami még vonzóbbá teszi a helyet a kirándulók számára.
A Kovácsszénája-tó tökéletes választás egy csendes nap eltöltésére a természetben.
Aktuális helyzet a tónál
A bordasérülésem miatt nem igazán tudok pihentetően, és sokáig aludni, így már 5-kor kivetett az ágy.
Reggeli kávé után pakolás, aztán irány a tópart.
Kiérve sajnos nem a legszebb látvány fogadott: kakaó színű a víz, és egy jó méterrel magasabb a megszokottnál.
A halőr közbeszólt, hogy láttam volna ezt két nappal ezelőtt, akkor még egy méterrel volt magasabb!
Nincs mit tenni, irány a víz. Gumicsizma felvesz, csónakba bepakol, és evezés.
Kicsit féltem a bordám miatt az evezéstől, de kifejezetten jó volt a mozgás.
Elkezdtem a Kovácsszénája-tó partja mentén csordogálni, szép lassan.
Néha-néha kidobtam a partszélbe a csalit, hátha jön valami.
Néhány hal után csend
Láttam egy rablást tőlem nem olyan messze, rá is próbáltam egyből.
Alig húztam 5-6 métert a wobbleren, valami vehemensem meg is ütötte.
Izgatottan vártam, hogy mit sikerült ilyen hamar megfognom. Egy balin volt.
De elég szerencsésen akadt a horog (mármint a balin részéről), mert sikerült kirázni magából szákolás előtt.
Igen jól indult a reggel. 😛
Aztán megérkezett McFly (aka Döme, aka Peti Balázs) is.
Kieveztem a partra, hogy beszálljon a kis lélekvesztőbe.
Aztán elindultunk a tó másik végéhez.
Közben Bazsi szerelte fel a csukás legyes botját.
Mert ő igazából ezért jött ki, hogy egy jót legyezzen.
A hátsó sekélyebb részen elkezdtünk dobálni, és Balázsnak sikerült is megfogni egy kisebb balint.
A hátsó rész nem adott halat, pedig a helyi erő még az időpontot is megmondta, hogy itt 11h-12h körül tutira lehet fogni süllőt.
Csak győzzük kivárni.
Hát mi nem győztük. Elindultunk a tó közepe felé, és bőszen dobáltunk, de semmi.
Változtass és próbálkozz újra!
Sajnos a szél is feltámadt, így nem volt éppen kellemes evezni, de legalább mozogtam egy jót.
Dél körül partra raktuk a csónakot, és Balázs elindult kifelé, hogy a partról próbáljon 1-2 csukát vagy süllőt fogni.
Én még bíztam a csónakos pecában, így folytattam a vízitúrámat.
Beevezve egy pár méter után hagytam a szél erejét érvényesülni, és sodortattam a csónakot.
Közben dobáltam rendületlenül.
Főként a bedőlt fák környékét vallattam, és hirtelen egy hatalmas rávágást egy még nagyobb bevágás követett.
Nagy erővel elkezdett húzni a hal.
Olyan fura volt a mozgása, de valami hihetetlen erővel húzott.
Szó szerint húzott, mert a csónakot is húzta szépen.
De csak nem akart feljönni a közel három méteres vízből, ami alattam volt.
Kezdtem harcsára gyanakodni, de mégsem úgy viselkedett a horgon.
Aztán egy jó tíz perc után megláttam a halacskát.
Szerencsétlen pontynak rendesen belehúztam a farokúszójába a jighorgot.
Öt kilós forma ponttyal rég szenvedtem ennyit. :/
Megpróbáltam minél hamarabb megszabadítani a horogtól, és visszaengedni, de azért nem volt olyan egyszerű a dolog.
A nagy izgalomra gyorsan dobáltam tovább.
Az adrenalin fröccs felpörgetett rendesen.
Közel egy óra dobálás után ismét koppintott valami, de már félve vágtam be a halnak.
Szinte ellenállás nélkül jött fel a 30 dkg körüli süllő.
A 10 cm-es gumihalat torokra vette a kis mohó szépség.
Gyors horogszabadítás, és ment is vissza.
Sajnos a szemerkélő eső „takarodót” fújt.
Kievezés a kikötőbe, kipakolás és irány haza.
Valahogy az utóbbi időben nem igazán megy nekem a süllő fogás, az egykilós süllő is nagynak számít nálam.
De nem adom fel, mert először a lepény, majd a remény hal meg utoljára. 😀