(Az eredeti cikk 2013. július 28-án jelent meg a horgaszvidek.wordpress.com oldalon.)
Úgy esett, hogy eljutottam végre arra a vízre, ahol Bokor Karcsibával már Petiék pecáztak egyszer.
Komló mellett van a hely. Egy kis eldugott horgászparadicsom (GPS koordinátái: 46°12’36.01″É; 18°16’3.77″K).
Helló, horgászparadicsom!
Én kiértem reggel korábban, mert Peti hozta a kis családját is.
Meg amúgy is sokáig szoktam előkészülni, ha matchbotos pecáról van szó.
Elkezdtem pecázni, amíg megérkeznek Petiék, és sorra fogdostam a keszegeket.
Tudtam, hogy sajnos van törpeharcsa is, és én ennek nem igazán örültem.
De peca elején a keszegcsapat elzavarhatta a törperajt, mert egyet sem sikerült fognom. A keszegek viszont szépen jöttek.
Aztán beköszöntött az első ponty. Éppen, hogy meg volt a méret, de olyan erőben volt, hogy azt hittem fárasztás közben, úgy 2-3 kg körüli lehet.
Petiék megérkezéséig fogtam még egy hasonló méretű pontyot, és csak beköszönt egy törpe is, igaz a maga 15-20 cm-es méretével igen szép példány volt már.
Megérkezett a kis család, és máris felpezsdült a horgászhelyem környéke. Kende be volt már zsongva, hogy horgászni szeretne.
Hihetetlen milyen örömet tud okozni egy embernek a halfogás, hát még egy gyereknek!
A pontyok szeretik a kukoricát (is)
Azért mi is próbáltunk felnőni a helyzethez. Jöttek szépen a pontyok Petinek is és nekem is.
Csak ámultunk, hogy milyen erőben vannak itt a halak.
Nem fogtunk nagyokat, de ez az átlag 30 cm körüli halak félelmetes erőben voltak.
A délután már reméltem, sikerül fognom valami termetesebb jószágot, de tévedtem. Közel két kg körüli ponty volt.
Nagyon élménydús fárasztásokat élhettünk át.
Tegyük hozzá, hogy itt tilos az etetőanyag használata! Csak szemes (főtt kukorica, búza,stb.) etetést lehet alkalmazni, és azt sem ész nélkül.
Ez látszott a víz minőségén is, és a halak kicsattantak az egészségtől.
…és szeretik a kenyeret
A nyerő csali, nem valami hiper-szuper csoda bolti akármi volt, hanem a horgászberkekben lassan feledésbe merülő kenyér!
Hiába vittem én kukoricát csalizni. Ha kenyérrel csaliztunk, 5 kapásból 4 ponty volt.
Így sikerült a pontyozásra szánt pecából 16 pontyot kiszednem. Igaz, nem kapitális méretű halakat fogtam, de higgyétek el, piszkosul elfáradtunk Petivel.
És ha már itt voltunk, átmentünk a kisebb tóra pergetni egy kicsit. Ebben a tóban vannak fekete sügerek, és reménykedtem benne, hogy sikerül fognom belőlük.
Sajnos hiába dobáltunk, nem találtuk meg őket. Viszont sikerült egy kis süllőt fognom, egy jó pár törpeharcsát, és persze pontyot.







