Egy gyors intro után mesélem is a legutóbbi feeder versenyem történéseit, de előbb a sztori. Tekerjük vissza az időt 2024 novemberére.
Őszi feeder horgászat… ja nem: gipsz
Történt ugyanis, hogy egy focimeccs alkalmával lesérültem (ismét). Ami akkor annyira nem tűnt vészesnek, de miután hazaértem, éreztem, nem lesz fasza a térdem. Ez másnap reggelre be is igazolódott, úgyhogy irány a sürgősségi.
Pár óra várakozás, majd vizsgálat után immár bokától combtőig gipszben sasszézhattam hazafelé.
Szuperszenvedés: mankózás, fekvés, semmit sem tudsz csinálni. Egy jó hét után már nagyon nyűg volt az egész. Amikor fekszel az ágyban, mint egy szál gyufa, és fordulni sem tudsz.
Nem jobb, csak más
Aztán jött a térdrögzítő. A térdem ugyanúgy nem hajlott, ráadásul a féloldalas terhelés miatt a csípőm elkezdett fájni (ami a mai napig még nem jött helyre). De ezzel már érezhetően jobb volt a járás, de még mindig taxira voltam utalva.
Ebben a cuccban úgy érezheti magát az ember, mint Forrest Gump. És alig várja hogy elkezdjen szaladni, és futás közben szétessen a lábán a szerkezet.
Na, ez nem ilyen. Szigorúan doki által meghatározott hajlásszögbe volt beállítva a rögzítő. Mind a négy hétig. Az idő pedig repült, mint egy „ólomszárnyú betonbagoly”…
Folyó helyett horgásztó
Majd végre eljött az idő, hogy vezethettem, és végre horgászhattam. Persze nem indultam meg a Duna irányába, mert fostam, hogy a kövezésen egy rossz mozdulat és a térdemnek megint annyi, így maradt a daraszobrászat.
Ha már ezt a módját választom a pecának, akkor vagy feeder, vagy match bottal horgászom. Legyen mondjuk az Olaszi horgásztó. November első hétvégéjén már ott is voltam a tó partján, gyönyörű szép időben, és végre horgászhattam.
Ezt sokan nem értik, hogy mit is jelent annak, aki ennyire szeret horgászni az, hogy ilyen hosszú ideig nem tud menni. Ezt valahogy úgy tudnám összefoglalni, hogy olyan ez nekem, mint a szenvedélybetegeknek a függőségük. Nekem szükségem van arra, hogy kijussak a természetbe, a vízpartra, és peca közben teljesen ki tudom üríteni a fejem.
Őszi feeder horgászat versenyen
Aztán jött a következő hétvége, ami egy baráti feeder versenyt tartogatott számomra. Ugyanúgy az Olaszi horgásztavon. Amire a tó üzemeltetői, Rita és Laci hívtak meg. Egész jó kis hangulatú verseny volt, köszönhető a remek vendéglátásnak.
Az időjárás nem volt az igazi, a halak sem voltak valami aktívak, de a társaság nagyon jó volt és azért egy jót pecáztunk (erős középmezőnyben végeztem – 8. hely).
Májusi versenyek itthon
Te melyiken leszel ott?
2025. május 4. ▪︎ XXV. Csónakos Pergető OB, 2. elődöntő, Kaposvár, Deseda-tó
2025. május 5-12. ▪︎ III. International Wild Carp Challenge, Tisza-tó
2025. május 7-10. ▪︎ LXII. Egyéni OB, középdöntő, Kenderes-Bánhalma, Nagykunsági-főcsatorna
2025. május 8-10. ▪︎ X. Freestyle Method Feeder OB, 5. elődöntő, Hajmáspuszta, Dália tavak
2025. május 9-11. ▪︎ IV. Rakós Botos Pontyfogó OB, 2. elődöntő, Lukácsháza, Abért-tó
2025. május 9-11. ▪︎ X. Hethland Feeder Kupa, Zamárdi, Balaton
2025. május 15-18. ▪︎ IX. Masters OB, Debrecen, Látóképi-víztározó
2025. május 15-18. ▪︎ XXIII. Veterán OB, Debrecen, Látóképi-víztározó
2025. május 16. ▪︎ VI. MOHOSZ–MHSSZ, Siketek Feeder Kupa, Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó
2025. május 16-18. ▪︎ X. Freestyle Method Feeder OB, 6. elődöntő, Bogács, Bogácsi horgásztó
2025. május 17. ▪︎ V. MOHOSZ–MHSSZ, Siketek Úszós Kupa, Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó
2025. május 17-18. ▪︎ I. Női Freestyle Method Feeder Kupa, Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó
2025. május 23-25. ▪︎ XXXIII. Klubcsapat OB, Szeged, Maty-ér
2025. május 23-25. ▪︎ X. Freestyle Method Feeder OB, 7. elődöntő, Bátonyterenye, Maconkai-víztározó, 2. sz. déli versenypálya (III. tó)
2025. május 25. ▪︎ XXV. Csónakos Pergető OB, 3. elődöntő, Levelek, Leveleki-víztározó
2025. május 29. – június 1. ▪︎ XVII. Pontyfogó OB, 2. forduló (elődöntő), Fehérvárcsurgó, Fehérvárcsurgói-víztározó
2025. május 30. – június 1. ▪︎ X. Freestyle Method Feeder OB, 8. elődöntő, Dunakeszi, Dunakeszi kavicsbányató
2025. május 30. – június 1. ▪︎ XIV. Pergető Triatlon 1. forduló, Mohács, Duna
2025. május 30. – június 1. ▪︎ XV. Feeder OB, 2. elődöntő, Szeged, Maty-ér
2025. május 31. – június 1. ▪︎ I. Mozgáskorlátozott Feeder OB, Szeged, Maty-ér
Forrás: MOHOSZ
Ha van infód egyéb májusi horgászversenyről, akkor oszd meg velünk kommentben!