(Az eredeti cikk 2013. november 26-án jelent meg a horgaszvidek.wordpress.com oldalon.)
Egy kicsit megkésve írom a bejegyzésem a hétvégi élményeimről, de mindenek megvan az oka. Az ok pedig egyszerű.
Vagyis annyira nem egyszerű, mert egy könyv miatt van az egész. Kaptam egy könyvet, amit elolvasva és átrágva született meg ez a kis bejegyzés.
Vendéglátóink a balatoni peca során
De kezdjük a hétvégével. Élményekben gazdag napot töltöttem el olyan emberek társaságában, akiknek szavain csüngtem.
Úgy, mint egy kisgyerek, akit elvarázsol a mese, amit mesélnek neki.
Mind lelki, mind testi feltöltődés volt ilyan emberekkel eltölteni ezt a bő egy napot.
Ha már így kezdtem a bejegyzést, nem vagyok rest még magasztalni vendéglátóinkat.
Zsoltot és feleségét. Két olyan embert ismerhettem meg, akik sok embernek lehetne példakép nyitottság és közvetlenség terén.
Itt is szeretném megköszönni nekik a vendéglátást.
A sztori
Már hetekkel ezelőtt Balázs felvetette, hogy mi lenne, ha…? Én egyből rávágtam, hogy jó!
Ehhez csatlakozott Atyafi és DP is. Így kezdtük el szervezni Zsoltékhoz a kirándulást.
Sajnos időközben DP fél szemére lesántult. Mert a jó csődör vagy megsántul vagy megvakul. 😀
Igaz nem a legjobb időt választottuk a kirándulásunkhoz, de nem minden a pecáról szól.
És aki éjjel legény, nappal szarik kimenni a hidegbe horgászni.
A helyszín
Pénteken Atyafi segedelmével el is jutottunk a Köd szigetére.
Persze Zsolt úgy fogadott, ahogy illik.
Nekem hirtelen egy horrorfilm jelenete jutott eszembe, ahogy ott állt a kapu mellett egy sötét ruhába öltözött, esősapkát viselő valaki, az autó fényszórójától megcsillanó fényes valamivel a kezében…
De hirtelen feleszmélés után hatalmas nevetésben törtünk ki mindhárman. Ahogy a pecabot végén lévő garda ide-oda himbálózott. 😀
Gyors bemutatkozás, főhadiszállás elfoglalása, és már azon kapom magam, hogy ámulok Zsolték nappalijában.
A sok serleg és horgászbot. Ez a látvány hihetetlen volt. És a vizuális mámort fokozta egy ízorgia.
A halvacsoránk valami leírhatatlan ízélmény volt.
Erre Balázs volt a bizonyíték, aki ugyebár nem is szereti a halat. De az utolsó gardát vele osztottam meg.
A kulináris élmények után jött egy kis beszélgetés. Mivel én is most találkoztam Zsolttal először, így féltem attól, hogy nem lesz közös téma.
De félelmem gyorsan szertefoszlott, és azon kaptuk magunkat, hogy már éjfél elmúlt, de mi még mindig ott ülünk és beszélgetünk.
A hosszantartó beszélgetés után visszatértünk a főhadiszállásunkra, ahol Atyafi egy különös élőlényt talált a mosogatóban.
Egy kínai békát. Első pillantásra kicsit félt tőle, de hamar felbátorodva játékba kezdtek.
Az éjféli játszadozás után mindenki nyugovóra tért, de Atyafi szolid, és halk ébresztőt ígért nekünk.
Másnap hajnal – irány a part
Ami persze hangos sikert aratott reggel napkelte előtt.
Én személy szerint úgy ébredtem, hogy egyből a nadrágomba ugrottam, és teljes menetfelszereléssel indulásra készen álltam a gyakorló téren.
Még a nap sem kelt fel, de Atyafi már fürkészte az ablakban a fákat – vagyis csak próbálta.
Kiment gyorsan az ajtón, és konstatálta, hogy vagy 40-es szelünk van. Vagyis piszkosul fúj odakint.
Gyorsan rendbe szedtük a korai kelés okozta nyúzott sziluettünket, és húztunk le a partra egy kis balatoni pecára.
Pirkadatkor a bejárati ajtótól úgy négy méterre már a Balaton nyaldosta a parti kövezést.
Gyorsan összepakoltam a pörgettyűs cuccot, és elindultunk Dömével sügerezni.
De szerintem mindketten nagy ívben letojtuk, hogy fogunk-e vagy sem.
Atyafi pedig száguldó riporterként örökítette meg minden mozdulatunkat.
Próbálkoztunk még egy kis téli keszegezéssel, de hamar letettük pihenni a cuccokat.
Soma bácsi nagy figura
Ráadásul két olyan ember csatlakozott a maroknyi csapatunkhoz, akik igen vidám órákat szereztek nekünk.
Soma bácsi és Gábor két olyan figura, akik mellett szem nem marad szárazon.
Soma bácsi elkezdett sztorikat mesélni, és még Gábor is könnyesre röhögte magát, pedig mindkettőjükkel esett meg az a történet, amit halászlé sámfázás közben mesélt el nekünk.
Hogy a tolófájások megérkezése után mik történtek kint fél vagy háromnegyed vízen.
Hogy a haltartóban pihenő hal miként élhette meg a felülről érkező áldást.
Vagy amikor ifjú Soma futballozás közben milyen buzdítást kapott kedves papától a nézőtérről.
Úgy próbáltuk enni a halászlevet, hogy közben sírtunk.
Nem az erős paprikától, hanem a röhögéstől. A hasunk nem attól fájt, mert kisámfáztuk halászlével, hanem a sok nevetéstől.
Ha már szó esett A HALÁSZLÉRŐL. Olyan halászlét főzött Zsolt, ami ezek után igen magasra teszi a mércét. Kritikus vagyok a kajákkal kapcsolatban, de ez a halászlé nálam dobogós.
És a következő fogás, a ponty „chips”. Még most is érzem a számban az ízét, és vele együtt be is indult a nyáltermelésem.
A desszert már csak tetőzte az ízorgiát. Egyszóval piszkosul jókat ettünk. 😛
Hazafelé
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így ennek a napnak is.
Szerintem amit ebbe a napba bele lehetett sűríteni, azt bele is raktuk.
Gyors pakolás, és búcsúzás vendéglátónktól Zsolttól és a vidám balatoni pecától.
Aztán már azon kaptuk magunkat, hogy az autóban nosztalgiázva idézzük fel Soma bácsi egy-egy sztoriját.
Pannon táj közepén ragyogó tenger
színe elé járul a rajongó ember.
Napfénnyel teleszórt kéklő ég alatt
tiszták az érzések, tiszták a szavak.Megremeg a hangom, tájak királya,
minden zegzugodnak ezernyi bája
öleli álmaim seregét halomra.
Veszlek a számra, plántállak dalomba.Mosolyod gyönyörű, hullámzó öröm,
felemeli lelkem, szívből köszönöm.
Isteni Balaton, tavak között bajnok,
fenséged előtt alázattal hajlok.Mire a szép tó gyengéd lendülettel
választ suttog az ébredő szelekkel:
Ölembe bújhatsz, gyermeki eretnek,
nem oltárod vagyok, hanem a szerelmed!– Kasza Béla: Nem oltár
Könyvajánló
A könyvben szereplő két főhőst most már személyesen is ismerem, így kicsit fura volt olvasni a megismerkedésük történetét.
A történet teljesen magával ragadó volt, de szerintem horgászokat ez magával is fogja ragadni.
Nem sok időm van mostanában olvasni, de a könyvet sikerült igen rövid idő alatt magamévá tenni. Élveztem minden sorát.
És végezetül egy kritikai megjegyzés a könyvhöz. Szerintem túl rövidre sikeredett. 😉
Ajánlanám az ifjúságnak, akik begubózva a monitor előtt ülve bámulják az agyradír dolgokat a világhálón.
Egy rövidke kis könyv, ami igen sok elgondolkodtató gondolatot ébreszt az emberi kapcsolatokról, nem árt a mai fiatalságnak.
Akik a különböző közösségi oldalakon élik a társasági életüket, ahelyett, hogy fizikai és személyes verbális kapcsolatot építenének húsvér embertársaikkal.
Itt olvashattok a hétvégéről a többiektől:
Atyafi
Döme
Halásszy